Bár a cukkini csak a 70-es években kezdett el elterjedni nálunk, ma már rengeteg variációja elérhető, sárga, csíkos vagy akár gömb alakú is. Ez utóbbit könnyű kezelni és tölteni, zsengesége miatt pedig hamar el is készül a sütőben.
Hozzávalók
4
adag
Ezt az ételt 4 adagra optimalizálták. A mennyiséget és az időt változtatni kell. Itt találhat további információkat a módosított adagméretekről:
A legjobb tippek és trükkök a testreszabott adagmérethez
Ha a mennyiségeket növelik, a sütési idő meghosszabbodhat, tehát nézd újra. Először takarékosan használjon vizet és fűszereket, majd később adjon hozzá további.
A cukkiniket megmossuk, kalapját 1 cm vastagon levágjuk.
2. lépés
2 perc
A cukkinik belsejét kiskanállal úgy vájjuk ki, hogy körülbelül 1 cm vastag faluk maradjon, belülről sózzuk és lefele fordítva állni hagyjuk, hogy a levét kissé kiengedje.
3. lépés
15 perc
A kivájt belső részt – ha zsenge, nem túl magos – apróra vágjuk, és a darált hússal együtt a forró olajon átpirítjuk, sózzuk, hozzá adjuk a Maggi szószt és összeforraljuk, hogy sűrű ragut kapjunk.
4. lépés
20 perc
A kivájt cukkinik belsejét megtöltjük vele, és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük - ekkor a cukkini húsa már megpárolódott, de még nem vesztette el tartását.